2011. március 5., szombat

Bejegyzés 012 // Egy kis hadtöri I/1.01

Üdv mindenkinek!

Egy ideje már adós voltam az újabb bejegyzéssel, és őszintén szólva, annak közzé tételét a múlt hétre terveztem, csak hát ismét szembesült azzal a szomorú igazsággal, miszerint ember tervez, K. György tanárúr meg (ki)végez, úgyhogy sem idő, sem erőm nem jutott erre a posztra.
A címből feltételezem már kiderül, hogy (ahogy a monty pythonos hang mondaná) "most, valami teljesen más" fog következni. Valamikor február közepén voltam Józseféké
nél módszeresen alkoholi... izé, mulatni, és akkor vetődött fel az ötlet, hogy ha már hadtörit tanulok, mi lenne, ha ide is alkotnék valamit. A dolog az én tetszésemet is elnyerte, neki is álltam az anyag összeszedésének, mert ehhez bizony nem árt néhány szakirodalmat átbogarászni.

A következőkben ugyanis Julius Caesar gall háborúinak egyik igen fontos mozzanatát; egész pontosan a Vercingetorix elleni harcokról kívánok értekezni.
Felmerül a kérdés, hogy én, a XX. századi harceszközök fanat
ikus rajongója, mit akarok az ókorral. Nos a válasz egyszerű, ám több okra vezethető vissza. Mindenek előtt, igen mély benyomást gyakoroltak rám Bíró Mária tanárnő és Takaró Károly órái, amelyek megszerettették velem a hadtörténelem eme szeletét.
A másik, melyet már biztosan említettem, az a Rome: Total war című játék beszerzése Berkes kollégától. A programot teljes szívemből tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a kellően összetett stratégiákat, és van legalább egy hete, amin a slozira sem szándékozik kimenni, illetve megfelelő étel és italtartalékokkal rendelkezik... Én szóltam... (húsz körmömön nem tudnám megszámolni, hányor fordult elő velem, hogy leültem fél órára Kartagóval hadakozni olyan fél három magasságában, és egyszer csak azt vettem észre, hogy hajnali egy van...). A harmadik indoka a témaválasztásnak
prózai egyszerűségű: "önös érdek". Egyrészt, foglalkoztam már a témával, másrészt kezdésnek kellően egyszerűnek tűnik, viszont sokak számára eléggé ismeretlen téma.
Annyit had húzzam még az időt, hogy leírjam, ezt az alkotást több részre tervezem tagolni. Az első kettőben a szemben álló felek harcrendjét, fegyverzetét tervezem leírni; a következőkben a politikai hátteret kívánom lefesteni, illetve, jobb esetben, csatázunk is, majd a befejező részben rátérek a (fennmaradó) harcokra.

Némi infó még előljáróban: a bejegyzés rómaiakról szóló része nem azért lesz hosszabb, mint a gall, mert azokat "jobban csípem"; a rómaiakról szóló tudásom és a forrá
sanyag is nagyobb (ha úgy vesszük teljesen jogosan, kelta barátaink inkább a fémmegmunkálásban alkottak maradandót); illetve nem célom ezeket a dolgokat a végtelenségig részletezni, inkább csak némi alapot kívánok adni, hogy ették-e azt a nyomorult legiót, vagy itták.

No de most már kezdjük.

Római harcrend fejlődése, katonák felszerelése

Kezdjük is az elején, a harcrenddel. A kezdet kezdetén Róma v
árosának lakosai ugyanazt a hercrendet alkalmazták és ugyanúgy, mint ami bárhol máshol jellemző volt a korban. Ez pedig a phalanx volt.
A mellékelt (és saját készítésű) ábra szerintem eléggé magáért beszél, és általában elég ismertek a phalanx előnyei hátrányai, nem is részletezném ezeket annyira. Ugyanúgy nem írnék bővebben ennek a harcrendnek a módosításairól, pl. súlyozás (adott szárnyon többlet képzés), pherde... izé ferde phalanx.

Jöjjön hát a következőhadrend, melyet Polübiosz leírásai alapján, polübioszi légiónak nevezünk. Ez általában 300 lovasból (hmmm... eddig le se esett a lovasok "spártai" száma...:P:)) és 4200 gyalogosból állt.
A lovasságot általában gazdagék adták (ez általában ismert), illetve 30 fős tumae-kbe szerveződve helyezkedtek el, rendszerint a szárnyakon.
További, az alakzatban elhelyezkedő gyalogsághoz nem sorolt egység, az úgynevezett velites-ek voltak. Itt még mindig jóval Marius reformja előtt vagyunk, tehát a katonáskodás szigorúan JOG-ként volt elkönyvelve. A velitesek pedig azok voltak, aki még ippeg befértek a katonáskodók sorába. Kb. 1200 fő volt egy legióban, fő fegyverzetük néhány gerely, egy kard, és egy kisebb méretű pajzs volt; a harcokban előcsatározókként vettek részt.
A másik "alakulat" akikről kevés az infó, az úgy nevezett auxiliák. A római joggal nem rendelkező latin férfiak tartoztak ide, a szárnyakon helyezkedtek el, két alába szervezve. Hogy pontosan hogy helyezkedtek el, nem tudni.
De most térjünk is rá a korabeli legio legütőképesebb fegyvernemére, a nehézgyalogságra. Ezek a fiatalok az úgynevezett manipuláris harcrendben vettek részt a csatában.
Az ábrán remekül látszik minden. A katonák úgynevezett manipulusokba szervezve, "sakktábla-szerűen" álltak fel. Felmerülhet a kérdés, mégis mi a fészkes francért volt ez a rendezettnek tűnő őskáosz jobb, a jó öreg phalanxnál. A válasz összetett.
Egyrészt, a phalanx egy roppant rugalmatlan alakzat, ha, példának okáért, Feri egymagában nekirohan a phalanxban álló Józsinak, akkor az egész brigád áll, amíg Ferit agyon nem sikerül ütni, és ha jól megnézzük, a rómaiak (részben) ezért a rugalmatlanságért bukták Cannae-t (amit szintén szívesen elemzek, ha van iránta érdeklődés).
Másrészt, hogy védekezik, egy phalanx az esetleges oldalbatámadás ellen. A helyes válasz: sehogy. Egyszerűen addíg nyújtották az alakzatot a skacok, míg nem volt rá lehetőség. Ezzel szemben itt csak szólni kell az adott szárnyakon lévő manipulusoknak, hogy álljanak a megfelelő irányba.
Harmad részt, a phalanxszal vívott harcnak az volt a lényege, hogy a gaz ellen phalanxszát megbontsuk. Akinél szétesett a cuccos, az kikapott. No de mi van, ha a felvonuló alakzat útjába esik egy nagyobb bokor? Vagy szikla? Vagy ház? Vagy hegyes bot? Hát minimum baj.

Természetesen ahhoz hogy a manipuláris harcrend ilyen rugalmas legyen, kellett valaki, aki helyén tartja és vezeti a katonákat. A legio alapja ugyanis a manipulus nevű, 120 főből álló alakzat volt, ami két centuriára oszlott. Ez egy szigorúan adminisztrációs egység volt, harcban sok szerepe nem volt, viszont annak aki ezeket az egységeket vezette, annál is inkább. Bizony, ekkor jött létre az a "rém", aki közkatonák generációinak az életét keserítette meg: az altiszt, korabeli nevén a centurio. Feladata szigorúan az volt, hogy a felügyeletére bízott manipulust vezesse, és hogy katonáit a helyükön tartsa, e célból rendszerint fel szoktak szerelkezni valamiféle ütleggel is.
Bár felszerelésük szinte teljesen megegyezett az általuk vezetett katonákéval, jellegzetes ismertetőjelük volt a lábszárvédő, illetve az, hogy sisakdíszük a többiekétől eltérően az arc vonalával párhuzamosan helyezkedett el (akár csak a spártai katonáké; amúgy semmi közük egymáshoz).

De ha már itt tartunk, vessünk egy pillantást az alakzat különböző soraiban található katonákra is, ahogy az általam készített "illusztráción" is lenne valami maszlag az adott sorok mellett.
A legelső sort az úgynevezett hastatik alkották. Nos, aki tud latinul (ahogy pl. én nem), az tudja, hogy a "hasta" szó lándzsát jelent latinul; ebből teljesen logikusan következik, hogy ezek a katonák lándzsát csak nagyon rendhagyó esetben kaptak, fő fegyverük a pilumnak nevezett hajítódárda volt (feltehetőleg azért volt ez a nevük, mert az "ősi phalanxban" ugyanezen névvel, a lándzsával rendelkező burzsulyok rohangáltak, bevált dolgokon meg hát minek változtatni...). Fontos még megjegyezni, hogy ők voltak a "kopaszok", tehát a frissen behívott, tizen-huszon akárhány éves srácok. Egy "sorban" rend szerint 1200 fő állt.
Őket az úgynevezett principes-ek követték. Ők már pár évvel idősebbek voltak az előttük haladóknál, valamivel tapasztaltabbak is voltak náluk. Fegyverzetük szinte teljesen megegyezett a hastatikével, és szintén 1200-an voltak.
Az egész bagázst az úgynevezett triariik zárták. Ők voltak a legtöbb tapasztalattal rendelkező katonák, gyakorlatilag az elit. Mivel leghátul álltak, teljesen logikus, hogy ők kapták a lándzsát, illetve a többiekénél jobb védelmet nyújtó sisakot. Érdekes dolog fűződik hozzájuk, nevezetesen igen sok esetben parancsba adták nekik, hogy pajzsukat tegyék maguk elé, vagy egész egyszerűen üljenek le, mégpedig a csata alatt. Ennek leginkább az lehetett az oka, hogy ők voltak az utolsó vonal, ha a szükség úgy hozta, nekik kellett megfordítani a csatát; tehát amíg nincs rájuk szükség, addig maradjanak nyugton, kíméljék magukat, parancs nélkül tényleg ne csináljanak semmit. Rendszerint 600 voltak egy legióban, értelem szerűen; harcedzett, kellően tapasztalt katonákat nem csak úgy szüretelni.

Most pedig vessünk egy pillantást a fegyverzetre. A legalapvetőbb fegyvernek értelemszerűen a kard tekinthető, ami a rómaiaknál a gladius nevet viselte. Kétélű, szúró-vágó fegyver volt, pengehossza 60 cm, vagy annál rövidebb. Ez a fegyver minden katonánál megtalálható volt. Jellemzője, hogy konkrét keresztvassal (bizbaz a penge és a markolat között) nem rendelkezik, a markolatgomb pedig meglehetősen nagy méretű (bumsztli a markolat végén). Hidán tanár úr szerint inkább szúrtak-csaptak a fegyverrel, a vívást annyira nem erőltették, ahhoz a penge hossza nem volt elég nagy.








A következő fontos fegyver a pilum. Két fajtája létezik, a könnyű és a nehéz (a képen a felső kettő könnyű, az alsó nehéz), a kettő közti különbséget egy "vasgolyó" adja, amit a fegyver vashegye alá szoktak erősíteni. Első sorban hajítófegyverről van itt szó, "münködésének" lényege abban áll, hogy a fegyver elején lévő vashegy sokszor nem csak átütötte az ellenfél páncélját, vagy pajzsát, de gyakran bele is törött, lehetetlenné téve a visszadobást, illetve megnehezítve a pajzs használatát, amit ekkor sok esetben el is dobtak (és bár nem sok csatát láttam, de azt azért tapasztaltam, hogy egy pajzs nagyon jól jöhet adott esetben).




Mint már fentebb írtam, ekkor még része a római hadsereg fegyverzetének a hasta, azaz a lándzsa. Ezekben a fegyverekben nincsen semmi extra, rendszerint 1,8-2,5 m közti volt a hosszuk, közelharci szúrófegyverek voltak.
Másik jellegzetes, ám eléggé háttérben lévő eszköz, a pugio volt. Ez egy szimpla tőr, tartalék fegyver a legrosszabb esetre.

Jellegzetes tagja még a római harcosok fegyverzetének a scutum. Ez volt a római katona pajzsa. Az eszközt gyakorlatilag cakk-um pakk a galloktól vették át. Fontos tulajdonsága, hogy van rajta egy úgynevezett umbo. Itt nem Walt Disney elefántjára gondolok, akinek a nevéről lehagyatam a D betűt; ez a valami a pajzs közepén látható fém dudor (hivatalos neve: pajzsdudor, roppant meglepő módon). Ez azért volt fontos, mert a pajzsot ököllel fogták, nem pedig karra rögzítették két szíjjal, ahogy, teszem azt a görögöknél is volt, ami azért volt jelentős, mert a pajzsot lehetett támadó eszközként is használni, ütni vele, ellenben a görög hoplonnal, ami (a 300 című filmben látottakkal ellentétben) csak védekezésre volt alkalmas.



Most, hogy a fegyvereket is letudtuk, felmerülhet egy újabb kérdés, melyből a manipuláris rendszer teljes logikátlanságára lehetne következtetni. Nevezetesen, mi a hóhért kerestek a közelharci fegyverrel felszerelt, elitet alakul csapatok leghátul? Nem lenne egyszerűbb fordítva? A triariik böködnek, a többiek meg pilumot hajigálnak meg drukkolnak.
Ezekre a kérdésekre a rómaiaknak nagyis jó és logikus választ tudtak adni. Vegyük a következő példát: a gaz ellen képes jobban harcolni, mint azt jövendölték, szinte teljesen felszámolta lándzsásékat, és a principeseknél is igen erősen rezeg a léc. Kiknek is kell megfordítaniuk a csatát, vagy legalábbis időt nyerni a többiek számára, hogy a centuriók végre gatyába rázzák őket (amit egyébként a rómaiak nem ismertek...)? Pontosan, azoknak a napos csibéknek, akik talán akkor látnak életükben először csatát. és már amúgy is erősen demoralizálta őket a saját elitjük menekülése. Sikerülhet nekik a feladat? Valószínűleg nem.
De ezen kívül van egy praktikusabb ok is, a kopaszok előreküldésére, nevezetesen a képzetlenebb állományt könnyebb pótolni, mint a harcedzettebbet.



Most pedig rátérhetünk végre a Marius utáni, cohors alapú legókra. Igen, a fentebb leírtak egy részének nem sok köze van a Caesar korában működő hadszervezethez, főleg a manipuláris harcrendnek. Akkor miért írtam le? Egyrészt, imádok felvágni a tudásommal, és a tisztelt olvasóközönségem szabad kezet adott nekem azon a szerda estén (igen, mind a két fő :)); másrészt, mindezek alapján valamivel könnyebb lesz megérteni bizonyos dolgokat, főleg a cohors rendszer miértjeit. Térjünk is rá erre:

Ahogy azt egy bölcs ember mondta egykoron, "a sztori ma már mindenkinek ismerős", Kr. e. II. század környékén élt egy Marius nevű ürge, akit a szenátus úgy akart harcba küldeni Afrika kies vidékeire, hogy nem engedte újabb katonák toborzását. Erre ő gonosz módon fogja magát, és nem csak újra feltalálja a kereket, de hivatalossá is teszi, illetve kiegészíti néhány aprósággal. Igen, a közpénzen felfegyverzett, szegény származású önkéntesek már a korban sem számítottak ritkaságnak, újdonságot inkább a zsoldosság bevezetése, a 16 éves szolgálat utáni birtokadományozás, illetve a cohorsok létrehozása jelentett. Bár az előbbi kettő tényező is igen jelentős lesz a birodalom történelmében, én jelenleg csak az utolsóval kívánok most bővebben foglalkozni.

Kezdjük ismét a harcrenddel:
Itt fent a Marius utáni legiók leggyakoribb harcrendjét, a triplex aciest láthatjuk. Mivel ezekben a legiókban egységes volt a fegyverzet, és az alakulatok létszáma is azonos volt, a legio könnyebben manőverezett a harci helyzetnek megfelelően.
Mint az látható, a kisebb manipulusokat a nagyobb cohors váltja fel. Az alap itt is a centuria lesz, viszont most már hatot raknak egymás mellé (amik a valóságban egyforma nagyságúak voltak, csak én nem tudok rajzolni :P), az alakzat parancsnoka pedig az egyik centuria centuriója volt.
Miért is volt ez annyira jó. Itt két fő okot lehet megemlíteni. Egyrészt, könnyebb volt a legio parancsnokának irányítania 10 cohorsot, mint 30 manipulust, ez gondolom elég nyilvánvaló.
A másik fontos ok az, hogy ezek a nagyobb egységek képesek voltak sokkal önállóbban működni, egyedül, vagy másodmagukkal is végre tudtak hajtani olyan feladatokat, amelyekre korábban egy egész legio szükségeltetett.
Bár nem éppen a harcrendnek köszönhető, de fontos dolog még, hogy a cohorsok állandó egységek voltak, ellenben a manipulusokkal, amelynek tagjait a béke kitörésével egész egyszerűen hazazavarták. Gondolom nem nagyon kell ecsetelnem, mennyivel könnyebb volt a tapasztalatok átadása az újoncoknak, mennyivel összeszokottabban, fegyelmezettebben tudott harcolni egy ilyen alakulat.

Most hogy a rendszert kiveséztük, vessünk egy pillantást azokra, aki fél Európát körberohangálták ezekben azalakzatokban. Igen, ők lesznek a római nehézgyalogosok, a legionáriusok. Mint már fentebb pedzegettem, a manipuláris harcrendben lévő tagoltság eltűnik, a felszerelés egységesedik. Ez annyit takar, hogy a hasta teljesen eltűnik a legiókból, mindenki két pilummal, egy gladiussal és suctummal vonul harcba. Annyit még hozzátennék, hogy itt látható vitéz nem a legtökéletesebb illusztráció, sisakját jobban megfigyelve látszik, hogy inkább a Kr. u. I. környékén csatározott, de lényeget azért jól szemlélteti felszerelés és fegyverzet ügyileg.





Nos ennyi lenne egyelőre, remélem mindent sikerült leírnom és remélem sikerült egy olvasható valamit alkotnom. Mivel már nálunk is beindult a móka, nem tudom mikor fogom bejegyezni a következő részt; igyekszem a jövő héten megalkotni. Akkor kicsit rátérünk a római ostromgépekre, ostromlási technikákra, illetve esik néhány szó a keltákról is.

Addig is harcos üdvözlet!

Ja és bármilyen építő jellegű kritikát, észrevételt, kérést, panaszt, szívesen a fogadok a cikkel kapcsolatban, ha valami jobban, esetleg kevésbé érdekel, informáljatok róla.








2011. január 29., szombat

Bejegyzés 011 // Valami szívhezszóló...(???)

Üdv mindenkinek!

Ismét jelentkezem, hogy megosszam Veletek életem nagy történéseit. Egy ideje már "értek" bennem a gondolatok, úgyhogy gondoltam most itt az ideje, írok pár sort (amúgy is gyakrabb frissítést ígértem).
Legutóbbi "jelentésem" után nem sokkal meg is kezdődött számomra az "éles" vizsgaidőszak, ami annyit akar jelenteni, hogy eljöttek a vizsgák.... Pontosan, mind a négy, amit sikerült két kemény hétbe összesűrítenem, szóval ebből a szempontból egyáltalán nem panaszkodhatok, igaz a vizsgáim végeredményévél csöppet elégedetlen vagyok, ugyanakkor fölösleges rajtuk vinnyogni. Lettek amilyenek lettek, jön a következő félév, lehet javítani (hö hö hhö... naivitás).
Ez alatt a néhány hét alatt sikerült (végre) meglátogatnom a Budapesti rokonságot is, bár ennek nem feltétlenül a tananyag "csekélysége" adott alapot; inkább az tény, hogy ez a látogatás lassan egy éve tervezve volt. Elég meglepő volt, hogy az oldalági "ősök" nem is laknak annyira távol, cserébe viszont alig akartak elengedni, pedig majdnem fél napot náluk voltam, valamint elláttak három hétre való élelemmel. No igen, rég látott rokonság...
A vizsgáim végeztével volt még egy nagy utam, hugomnak kellett adott típusú festéket kerítenem, így a szombati napom jó formán arra ment rá, hogy a 'Pesti művészellátokat látogattam sorba, amik viszont relatíve szétszórtan helyezkednek el a térképen, így az egész beillett egy csodás kis városnézésnek. A nyugati közelében is akadt célom, így láthattam, hogy a West Balkán még mindig égtek a gyertyák, illetve utam elvitt a Mamutba is (nem, nem az állatba) ahol találtam bowling pályát, egy tök jó, figurás pipákat árusító boltot, viszont normális kajáldát legalább nem (délhez közeledett az idő, ez volt ez a kérdés annyira drámai... és egyébként is, ki az a "jótékony", aki egy festékes-rajzos cuccost a mozi előterébe rak???). És miután onnan kiestem, és legalább negyed órát vártam a villamosra, rájöttem, hogy a Moszkva-tér egy jólirányzott köpésnyire van... (a közelmúltban volt, hír, hogy ott kisiklott egy 18-as villamos, ami számomra azért volt mókás, mert ha a moszkva fele visz utam, azzal szoktam közlekedni; még mielőtt valaki elkezdené, tudom, hogy Petya vagyok, de NEM én siklattam ki...).

Miután ezeken a kalandokon túlestem, sikeresen haza is vonultam, és elkezdődött a jelenlegi hét ami meglehetősen lazán telt, kivéve a csütörtöki napot. Ekkor keresztapámmal és unokatesómmal, Palival, a Somlón voltam és ha ironikus akarnék lenni azt írnám, hogy esztétikai értékeimnek megfelelő anyagot juttattam a földbe, de mivel nem vagyok az, maradjuk az egyszerű szervestápanyag visszapótlásnál. Szóval igen, aki nem próbálta milyen fagyott, majd sáros talajon telerakott talicskát taszigálni, annak nem is mondom milyen; házi feladat mindenki próbálja meg elképzelni... Ja, és lejtőt is illik belekalkulálni!
Annyiból jó meló viszont, hogy az ember legalább jó levegőn van, illetve elgondolkodhat (két meghalás között) életének bizonyos kérdéseiről (pl. "Mi a rossebet keresek itt?????"), illetve ismételten tudatosodott bennem, mennyire nem vagyok formában (újévi fogadalom: ugyanezt a punnyadt életvitelt fogom folytatni... így talán kezdek valamit magammal). A legnagyobb pozitívuma viszont az volt, hogy elfogytak a kupacok, és vége volt és mehettem haza.... Vicces volt, majdnem az összes rólam kiálló alkatrész le akart esni, ezért cserébe pénteken békén voltam hagyva, így ismét "repülőnapot" tartottam (bár az inkább csak délelőtt volt), aminek hatására gyakorlatilag kifolyt a szemem, úgyhogy teljes volt a "zombifíling". Délután hugicámért mentünk Pápára, és megtekintettük évfolyamának kiállítását. Ha sikerült volna valahol festéket szereznem, még azt is mondhatnám, megérte bejárni egész Pestet, nagyon jól sikerültek szerintem a képei (legalábbis a többinél egyáltalán nem voltak rosszabbak). És mivel Józsefem sikeresen megfázott (jobbulást amúgy!) így az este azt folytattam, amit délelőtt elkezdtem, Ajkázás helyett..

Mostanában végeztem még John Keegan, A csata arca című könyvével. Nem gondoltam volna, hogy valaha is el fogok olvasni egyetlen egy darab ajánlott olvasmányt, de ez esetben úgy néz ki megérte kivételt tenni. A műben három csata (Agincourt, Waterloo és Somme) kerül elemzésre; első sorban az ott harcoló katonák szemszögéből mutatja be az eseményeket, és azok bekövetkezésének emberi okait ecseteli. Őszintén tudom ajánlani mindenkinek, akiket a hadtöri, vagy a csaták egy árnyalatnyival jobban érdekelnek, mint egy rakásnyi évszám, fegyver, stb. kombinációja. Szóval, tényleg nagyon bejött a könyv, bár a végén volt néhány gondolat, amin fennakadt a szemem (modern harceszközök "embertelenségére" vonatkozólag, bár az adott nézőpontból tényleg nem tűnt akkora marhaságnak).
És ami még jobb, hogy legalább fél hónapja lejárhatott a könyv, úgyhogy alig várom, hogy megtudjam, mennyit perkálhatok a szabóervinnek (utána viszont jöhet Machiavelli...mwahahahahaaa).

No ennyi jut eszembe ezen késői órán, minden jót, legyetek jók/rosszak!
Ja, igen... Hogy miért is szívhezszóló ez az egész?

Nos...

MÉGIS HONNAN A FRANCBÓL TUDJAM???!!!

Üdv:
Petya

2011. január 1., szombat

Bejegyzés 010 // Vodka, Tochka, Peresztrojka

Üdv mindenkinek!

Az utóbbi időben eléggé hallgattam magamról, főleg azért, mert október közepétől elég sok dolgom volt, másrészt rájöttem, ez a blog így nem fog működni, ezért úgy gondoltam új "doktrínát" hozok létre blogolási célra. Ennek az új metódusnak az lenne a lényege, hogy rövidebb bejegyzéseket faragok, viszont sűrűbben. Az, hogy miért halogattam ezt ilyen sokáig, egyszerű okai vannak. Egyrészt lusta vagyok, másrészt, az új év első napja tűnt a legmegfelelőbbnek a megújuláshoz, már ha még ezen a napon sikerül a bejegyzést véghezvinnem.
További (feltételezem csöppet sem feltűnő) újítás a blogom külsője. Remélem a kedves "olvasóközönségnek" legalább annyira tettszik mint nekem, bár kisebb módosításokat lehet hogy végzek a közeljövőben. Hogy miért pont ilyenre alkottam, annak egyszerű oka van, ahogy Kiss Ádám mondott egykoron "innen üzenem ..., tél van!", ami abból a szempontból igaz is, hogy itt Pesten (illetve Budán) még mindig minden havas, nem csak hideg van (dupla öröm, nem elég hogy megfagysz, bónuszba korcsolyázhatsz is a járdán...).


No egyelőre ennyit a tervekről, pár mondatban megemlékeznék a nemrég búcsúztatott évtől is. A 2010-es év kezdetét is Győrött ünnepeltük, ahogy sok másikét is, és őszintén szólva, az eddigi győri szilveszterek között ez volt talán a legélvezetesebb évkezdés számomra, még annak ellenére is, hogy az úzóval sikeresen elcsaptam a gyomromat... Ez van, nem voltam pia ügyileg sohasem a toppon.
Ezt követte második félévem a 'Károlin, ami főleg azért volt fontos, mert felvettem első hadtöris tárgyaimat. A félév vége, ahogy lenni szokott, sűrűre sikeredett, néhány UV-t is sikerült összeszednem.
És jött a nyár. Kivételesen nem vállaltam munkát, a devecseri csibegyár ugyanis némi tuningoláson ment keresztül, "idegen" helyre meg nem volt kedvem menni (kezdem megérezni a dugipénz hiányát...:P). Mai nap folyamán olvastam József irományát a tavalyi évről, amiben megemlíti az összejövetelek hiányát. No igen, ebben is soványra sikeredett az a nyár, a korábbi években többször találkoztunk, de ez van, sajnos igen messzire kerültünk egymástól. Volt még pár emlékezetes eseménye a nyárnak ezekről viszont relatíve részletesen beszámoltam már, nem kívánok róla többet írni.
És eljött az ősz, vele a második év első féléve. Az órarendem elég érdekesen alakult, a latint sikerült ugyanis péntek reggel nyolcra felvennem, így a rendszerint csütörtökönként megrendezésre kerülő Károlis bulik számomra teljesen kimaradtak. Cserébe viszont sikerült a félév végére a latinnal végeznem (jöhet az orosz...talán). Ennek ellenére igen eseménydús volt a félév.
Igen negatív dologként ott van például az októberi iszapkatasztrófa, ami (egyelőre) nem érintett komolyabban minket szerencsére.
Ami viszont nagyon pozitív volt számomra az a kétszeri látogatása a hadtöris brigádnak a Hadtörténeti Múzeumba. Ez azért volt érdekes, mert nem a kiállításokon mentünk végig, hanem egy külön teremben tartott nekünk előadást Jammrich Viktor, az intézet egyik munkatársa, melyeken testközelből is szemügyre vehettünk jó néhányat az ott tartott "vasakból". Nem igazán vonzódom a szúró-vágó fegyverekhez, de valamiért hihetetlenül felemelő érzés volt kézbe venni egy szablyát, rámarkolni a markolatra, végigsimítani a pengén, az élen, kitapogatni a fokélt; a tűzfegyveres témájú előadás jelentőségét pedig feltételezem nem kell ecsetelnem. Főleg, hogy "szárazon" elsüthettünk egy XVIII. századi kovás karabélyt is. Nem is értem miért volt mindenkinek fülig érő vigyor az arcán....:)
Pár mondatban megemlíteném még a Hidán tanárúr által szervezett csömöri "túránkat" is, ahol a konnyülovas harcmodorról láttunk bemutatót, és a bátrabbak kipróbálhatták, milyen az amikor az ember kezében lévő pajzsra szablyával rácsap a mellette elvágtató lovas.
Ezek után ismét sikerült ellátogatnom Győrbe, ahol Józseffel és Nándorral Jägerbombáztunk egyet. Egész meglepő volt, hogy van egy ötletem, ami működik :P.
A félév utolsó óráját (művészettörit) pedig a Szépművészeti Múzeumban töltöttük, ahol a bécsi szecesszió kezdeteiről szóló kiállítást tekintettük meg (szintén jó volt, bár Gustav Klimttől több képet vártam).
Bár tudom, hogy nincs okom panaszkodni, de hozzátenném, hogy meló is volt dögivel ebben a félévben. Főleg októbertől, ha nem a latin miatt, akkor valamilyen beadandó miatt virrasztottam egy rahedlit, vagy nem értem rá dolgokra, vagy fáradt voltam, ezért szorult ennyire drasztikusan háttérbe a blog.

Pár gondolat szilveszterről. Rendhagyó módon itt Budapesten búcsúztattam az óévet, elég szűk keretek között. Eredetileg úgy volt, foglalunk asztalt egy pub-szerűségben, de mivel ezt sokan visszavonták, egyik haveromnál Bercinél ünnepeltem. Bár csak ketten voltunk és nem jött össze a tervezett LAN, azért jól éreztük magunkat és végeredményében ez számít, ugyanakkor bízok benne, a vizsgaidőszak végén sikerül majd néhány virtuális "összecsapást" tető alá hoznunk.

Szóval, röviden ennyi lenne első 2011-es irományom, próbálom az ígéreteimet tartani, a legközelebbi bejegyzésemig minden jót, és sikerekben gazdag, boldog új évet mindenkinek!

Üdv:
Petya