A közelmúltban (magyarán tegnapelőt) többen is szóvá tették (az egyszerűség kedvéért: József), hogy portámon egyre jobban terjed a "parlagfű". Nos ezzel az információval, mint olyannal én is teljesen tisztában vagyok, de megesik hogy az ember felőrlődik a minőség és a mennyiség már már 1. világháborús kereteket feszegető húsdarálójának harcaiban, és szeretné olvasótáborát valami "nívosabb" (értsd: kevésbé csapnivaló, ill. hejesirásíí hbiaáktól relatíve mentes ) irománnyal megörvendeztetni. Tehát vártam szépen a "múzsa csókjára" ahogy azt illik, ami pediglen a mai nap folyamán sem következett be, de úgy néz ki új egyetememen az írási skilljeimet nem árt pallérozni, és mivel idefennt még mindíg meglehetősen kellemes az idő, gondoltam ("késve bár...") megemlékezem idei nyaramról (ez a mondat azért jó mert így teljesen spontánnak tűnik a dolog, a [szörnyű] valóság viszont az, hogy eme irományomat már hónapok óta tervezgetem [ és ezexerint imádok zárójelezni :P]).
Nos, hogy mitől is olyan nevezetes ez a nyár? Például arról, hogy semmilyen "vassal" nem kerültem közelebbi kapcsolatba, ami így első ránézésre lehangoló, másodikra elszomorító, marmadikra pedíg egész kétségbeejtő, bár lehet hogy a ZMNE terülj-terülj asztalkáját jobban is kihasználhattam volna (hogy mire is gondolok az szerintem innen nagyjából átérezhető). No de kanyarodjunk vissza az eredeti útirányra. Valahogy az idei nyaram kezdetét leginkább június 15. környékére raknám (bár ha rosszmájú akarok lenni, írhatnám hogy az már februárban elkezdődött, de mivel nem vagyo
k az, nem írom). Szóval, lényeg a lényeg épp a szóbeli érettségiről tartottunk haza, és én azon morfondíroztam, vajon mennyit buktam "remek" szereplésemmel, amikor is előkerült a nyári munka kérdése. És mivel voltam olyan hányaveti, hogy nem néztem utána az esetleges lehetőségeknek, ezért maradt a jó "öreg", "bejáratott" Gallus, azon belül is a "csibegyár" (az idézőjeleket is szeretem), azaz a keltető Rijó túloldalán. Mint megtudtam, a cég az elkövetkező héten már számít szolgálatomra, így hétfőn valamivel (reggel) négy elött meg is jelentem a keltető irodája előtt, majd miután Zsoltitol megkaptam a felszerelésem, munkába is álltam a szalag mellett. Ezzel gyakorlatilag kezdetét is vette egy másfél hónapos időszak, melyet gyakorlatilag a meló langyos állóvíze töltött ki, néhol némi jótékony hullámveréssel kisérve. Meglepve tapasztaltam egyébként, hogy annyit nem felejtettem, és az első pár hét után egész jól belejöttem a dolgokba (pl.: szódáshordó cseréje, "burogatás"), meg úgy az egész helynek megvan a maga megfoghatalanul sajátos hangulata ([ezt úgyis olyan kevésszer használlom hogy "pl"] pl.: napkelte a keltető mögött lévő, egykor a devecseri t.sz.-hez tartozó roncstemető felett; az előkeltető sajátos félhomálya; a hadseregnyi csibe látványa; és az a sok-sok feledésbe merült sületlenség amin az ember magában morfondíroz a meló közben).De térjünk is vissza a "cunamikohoz". Ilyen volt például a bizonyítványosztás Veszprémben, rögtön a munkábaállás hetén (angolbol érettségiztem emelt szinten), és ami leginkább furcsa élmény volt ezzel kapcsolatban, az a bizonyos üresség volt amit éreztem, amikor átvettem a bizonyítványt. Mintha valamivel jobbra számítottam volna (85% aszon'ják egész jó, minden arcozást félretéve), és tény, a nyelvtani részből többet is kihozhattam volna...
Pozitívabb élmény volt a szigligeti kiruccanás még július elején, amikoris megünnepeltük, hogy a két X-em mellé egy vonás is kerül, illetve Nándor tartott némi előadást az (azóta is terv stádiumban lévő) bicajos balatoni túránkról. Igaz, tapolcán beszrzett sörünk hamar túllépte az "üzemi hőfokot" de úgy vélem nem lett volna teljesen fair Hajmival szemben nagyobb kaliberü piálást csapni, az "önkéntes" söfőrködés így is nagyon szép gesztus volt tőle.
Ezt követte a július végén menetrendszerűen érkező veszprémi utcazenei fesztivál, ami szintén egész pofásra sikeredett. A társaság és a hangulat már az odaúton megvolt, rájöttünk ugyanis, hogy a jövő adathordozója a bakelitlemez, és ehhez kéne fejleszetni vmi jó kis bakelitíró eszközt. A későbbiek folyamán kicsit felbomlott a banda, végül mi az Óváros téren kötöttünk ki, ahol összefutottunk József nőjével, Júlcsival, valamint néhány barátnőjével, és be kell valljam reggie-re se tomboltam még azelött. Majd miután lecsengtek a koncertek, bejártuk az Óvárost, hajnalban pedig megjelentunk a p'udvaron. Amit kicsit sajnáltam ezzel az eseménnyel kapcsolatba, az az volt, hogy egykori osztálytársunk, "Zsüdit" nem tudott jelen lenni (igen, ezt direkt azér' írtam le Józsefem hogy megcsillanthasd pszichomókus tudásod).
Szinte még el sem ültek az "úzé" keltette örvények, amikor is szembesültem a ténnyel, hogy munkaidőm hamarosan lejár, és július 31.-én utoljára léptem ki a keltető kapuján (legalábbis ami ezt az évet illeti). Emlékszem amikor csak kezdtem még számoltam a napokat, és ez a bizonyos dátum még valahol a távoli jövő bizonytalanságában lebegett, és ahhoz képest szinte sokkolt a tudat hogy hétfőtöl nem kell 5kor kelnem (reggel of course), és elkezdődik a "vakáció". No jó, nem drámázok, örültem is a dolognak (meg a fizetésnek is, igaz nem 1 hatalmas vagyon, de a semminél több)...
És mivel a bejegyzés kezdett átkozott hosszú lenni (nem gondoltam volna hogy ennyit bírok rizsálni), és mivel az átkozottul hosszú dolgokon az emberek általába bealszanak, önhatalmúlag úgy döntöttem, itt megszakítom a fonalat.
Nem kell megijedni...
Hamarosan folytatom (legalábbis ha a mobilom adatkábele "hamarosan" előkerül).
'Szal folyt. köv., és stay tuned (if you really want to...).
